telefonszám :+36 30/517-52-98
 
Last minute
First minute
Tört hét
One-way
Gyorshírek
Hajókereső
Ország:
Dátum:
Hajótípus:
Kabinok száma:
Ajánlatok:

Öt szabály a hajósebesség megválasztásához

Hajózási tanácsok

Lehet, hogy néha gyorsabban haladunk, mint amit a körülmények indokolnának? Egy tőkesúlyos, egytestű vitorlás igen ritkán kapcsol fénysebességre, de azért nem árt odafigyelni, hogy megelőzzük a bajt.

2016. február. 19. péntek 07:09

1. Látási viszonyok a körzetben

Óhatatlanul a köd ugrik be először, mint korlátozó tényező, de ott van még a heves zivatar, a szélvihar, a vízszintes eső, a porfelhő, vagy épp az éjszaka. Igen, az éjszaka is. Napnyugta után ugyanis romlik az érzékelésünk, ahogy a rosszul vagy egyáltalán nem megvilágított tárgyakat sem vesszük észre azonnal. Tanulmányok sora igazolta már, hogy hajnali kettő-három körül vagyunk a legtompábbak.

Hajózási szempontból tehát teljesen logikus, ha éjszakára csökkentjük a nagyvitorla felületét, illetve kisebb orrvitorlát szerelünk fel. Egy nagy génua egyébként is sokat kitakar a látótérből, plusz csak a baj van velük, ha hirtelen jön egy szélroham. Lassabban fogunk haladni, de könnyebben (és ezáltal biztonságosabban) fogjuk tudni kezelni a vitorlákat, és mind a szkipper, mind a legénység nyugodtabb lesz. Amennyiben kis méretű vízfelületen ér minket a romlás, komolyan gondolkozzunk el a horgonyzáson! Ez főleg akkor logikus döntés, ha kis létszámú a legénységünk. Menet közben ugyanis megfelelő hangjelzést kell adnunk (akkor is, ha vitorlázunk, akkor is, ha motorozunk), márpedig az folyamatosan leköt egy embert, aki időről-időre belefúj a kürtbe. Ehhez adjuk hozzá még, hogy a leromlott látási viszonyok miatt jobban kell egyéb érzékszerveinkre hagyatkoznunk, plusz a radart és az AIS-t is figyelni.

Ettől a stresszes helyzettől óvhatjuk meg magunkat, ha keresünk egy félreeső helyet, ahol horgonyt dobunk. Mihelyst megvan a biztos talajfogás, egyszerre mindenki megnyugszik. Ettől még persze őrséget kell állítanunk, de legalább a navigációra nem lesz gondunk. A döntés meghozatalánál vegyük figyelembe helyismeretünket és legénységünk képességeit is. Még mindig jobb késve hazaérni, mint zátonyra futni vagy összeütközni egy másik hajóval...

2.A forgalom sűrűsége

Tervezett menetirányunk halászhajók útvonala vagy kis bárkák horgonyzóhelye közelében vezet? Netán keresztül azon? Tartsunk biztos távolságot az ütközések elkerülése érdekében! Semmiképp sem akadályozhatjuk mozgásában a másikat, úgyhogy nagy körültekintéssel járjunk el!

3. Hajónk manőverezhetősége (lendület, forduló íve)

Régi tanács: úgy válasszuk meg sebességünket, hogy az adott látótávolság fele alatt meg tudjunk állni. Mindez főleg nagy hajókra vonatkozik, kisebb hajók esetében talán túlzottnak tűnik az óvatosság, de ott is megfontolandó az alkalmazása.

Ha épp semmit sem látunk az esőtől, igenis csökkentsük a lehető legkisebbre a sebességet vagy álljunk meg. A legjobb az lehet, ha igyekszünk kibekkelni a dolgot. Az ilyen időjárás különben sem tart sokáig, sőt, ha lassítunk, a vihar gyorsabban átvonul felettünk, mintha megpróbálnánk elfutni előle. Extrém példa, de ha csak a hajó orráig látunk az esőfüggönytől, akkor bizony a radar képe is zavaros lesz. Ilyenkor a manőverezhetőség határáig kell visszavenni a tempóból.

4. Éjszakai háttérfények

Képzeljünk magunk elé egy kaméleont, amint egy nagy zöld levélen pihen! A hüllő felveszi a környezete színét, hogy észrevétlen maradjon. Ilyesmi történik akkor is amikor éjjel olyan helyen hajózunk, ahol sok a parti fény. Egy fényesen kivilágított város nyilván gyönyörű látvány a vízről, csakhogy szinte észrevehetetlenné teszi a navigációs fényeket. És akkor gondoljunk bele, mit látnak belőlünk a hajós társak! Vajon olyanok vagyunk számukra, mint a kaméleon? Lassítsunk és sűrűn pillantsunk körbe (szabad szemmel és távcsővel egyaránt).

5. Merülés és vízmélység

Főleg motoros hajók szaladhatnak bele abba, hogy ha a vízmélység kevesebb, mint kétszerese a merülésüknek, akkor nagy sebességél a jármű hátsó része nagyon közel kerül a fenékhez nagy sebességnél. Ilyenkor romlik a propeller hatásfoka, a kormányzás pedig bizonytalanná válik. Szélsőséges esetben le is érhetnek a talajra.

Kisebb vitorlások hasonlót tapasztalhatnak keskeny csatornákban. Ezért azt javasoljuk, hogy ilyen esetben folyamatosan nézzük a térképet és a vízmélység mérőt, vegyük számításba az árapályt, és ezek alapján válasszunk sebességet!

 

fotók: youtube.com; aerialwaters.com; daily-photo.net; sailnaway.blogspot.com

forrás: sail-worldcruising.com

Ajánlataink
Motoros yacht
Típus: Motoros yacht
Model: Absolute 52 FLY
2017-11-25 - 2017-12-02
Horvátország, SCT Marina Trogir
3kabin

14600.0 €

14600 €
Vip: 13505 €
Vitorlás yacht
Típus: Vitorlás yacht
Model: Oceanis 45 owner version
2017-11-25 - 2017-12-02
Horvátország, Marina Kaštela
3kabin

2200.0 €

2090 €
Vip: 1934 €
Katamarán
Típus: Katamarán
Model: Lagoon 450F
2017-11-25 - 2017-12-02
Horvátország, Marina Kaštela
6kabin

4400.0 €

4180 €
Vip: 3867 €
Yacht Broker